Odakint nincs hang.
Csak a Planet 62 felszíne húzódik az ablakon túl, és a lakóegység gépeinek halk zúgása töri meg a csendet.
Ő azért jött ide, hogy új otthont keressen az emberiségnek.
A sajátját azonban magával kellett hagynia.
Az ágya mellett ott maradt egy játék kacsa. A sarokban egy horgolt mackó ül. A falakon fényképek őrzik azokat az embereket és pillanatokat, amelyek egyre távolabbinak tűnnek.
Aztán üzenet érkezik a Földről.
Az édesanyjától.
A képernyőn ugyanaz az arc jelenik meg, amelyre emlékszik. De ha egy kicsit más szögből nézi, valami megváltozik.
Az arc idősebb.
Miközben számára csak hónapok teltek el, otthon az idő nem állt meg.
Talán ez az a pillanat, amikor először érti meg igazán, milyen messzre jutott.
Nem kilométerekben.
Hanem azokban az években, amelyek nélküle teltek el.
A Mars Revelation 62 nem egyszerűen egy távoli jövő világát építi fel. Egy ember történetét meséli el, aki azért indult el, hogy új otthont találjon másoknak – miközben egyre jobban hiányzik neki a sajátja.
Mert néha csak akkor értjük meg, mit jelent az otthon, amikor már nagyon messze vagyunk tőle.
